Szerző #6

Mindörökké együtt... Legalább is reggelig

- Ó, Alejandro!

- Ó, Catalina!

- Szeretlek!

- Én is!

- Ó, hánynom kell!

- Micsoda? Nem emlékszek, hogy ez is benne lenne a filmben. Lehet, hogy elaludtam?

- Nem alszol te lökött! Én vagyok az, Adam.

- Á, igen? Ismerlek? – Már csak ez hiányzott. Minek jött ide? Pont, mikor végre elutaztak a szüleim, és nyugtom lehet tőlük. Miééért?

- Jaj, Abby! Ne csináld már! Tudod mennyi ideje állok már itt? Nem is beszélve a nehéz létráról, amit otthonról cipeltem ide. Mért kell ilyen magasan legyen az ablakod? Mellesleg, igazán beengedhetnél, már mindenem teljesen elzsibbadt. – Nem kellett volna nyitva hagynom az ablakot.

- Adam, légyszi, menj haza!

Adam már második óta a legjobb barátom, és mindig felidegesít valamivel. Legutóbb például megnézetett velem egy horror filmet. Pedig tudja, hogy utálom. Azóta rettegek, és csak ilyen nyálas szappanoperákat tudok nézni.

- Most miért? Ne már, hogy még mindig haragszol. De nem kértem már ezerszer bocsánatot a film miatt? Jaj, már csak ez hiányzott! Nézd Abby, esik! Engedj beeee! Áucs! Fenébe!

- Adam, hogy tudsz ennyit beszélni? Mondtam, hogy menj haza! – Mi? Hol van? Eltűnt a bal fenéken, ahogy nagyapám mondaná. Lehet, hogy jobban kéne rá figyelnem? Nem is néztem rá, amíg itt volt. De mégis hova lett? És miért vagyok csalódott? Na, mindegy, becsukom az ablakot.

- Abby! – He? Mi volt ez a nyöszörgés?

- Jesszus, Adam! Mit csinálsz te ott?

- Idióta! Szerinted? Nem engedtél be, én meg megcsúsztam, és leestem a sárba.

- Ki az idióta?! – Mit képzel ez? – Na, akkor szi... áááá – Mennydörgés? Utálom!

- Mit sikongatsz?

- Me...me...megijedtem. – Miért félek ennyire? Ez is az ő hibája. De talán jobb lesz, a lemegyek hozzá. Kicsit nagyot esett.

- Hé! Most hová mész? Ne hagyj itt! – Ez tényleg azt hiszi, hogy ott hagynám? Mit gondol rólam?

- Hülye! Ne visíts, inkább gyere be, mielőtt megfázol. Te Adam, mi van abban a szatyorban?

- Ebben? Hát izé... azt mondtad, hogy félsz. Szóval beszereztem pár cuccot. Tessék. – Ideadta a szatyrot, én meg a földön fetrengek a látványtól. Hihetetlen ez a srác.

- Ezt komolyan gondolod? Fokhagyma, rózsafüzér és... ez mi?

- Az egy kés. – Mintha nem tudnám

- Oké-oké. Látom, hogy kés. De minek? Késem nekem is van.

- De ez ezüstből van. – Ez tutira viccel.

- Mik ellen fegyverkeztél fel? Vámpírok, démonok, meg vérfarkasok ellen? – Közben hangosan nevetve mentünk fel a lépcsőn a szobámba.

- Ne légy már ilyen! Ha bunkó vagy itt hagylak egyedül. – Felőlem. Kit érdekel? Már megint dörgött és Adam nyakába ugrottam. Mit művelek?

- Abby, tudom, hogy szeretsz, de nem túl gyors ez egy kicsit? – És van képe viccelődni. Micsoda egy kiállhatatlan alak.– Ne nézz így rám! Már megint megsértődtél? Figyelj, itt maradok veled egész éjjel, és vigyázok rád. Jó? – De tud igazán kedves is lenni...

- Jó! Ott alszol. – böktem a sarok felé, és szélesen vigyorogtam. Szegény fiú úgy nézett rám, mintha kínpadra küldeném.

- Kegyetlen vagy Abby. Babzsák fotel? Nem aludhatok inkább veled?

- Még mit nem? – üvöltöttem zavaromban. Így is furcsa, hogy egy fiú van a szobámban.

- De miért? – Mi ez az ártatlan kép?

- Mert homokos vagy. – Ezt lehet, hogy nem kellett volna. Tudom, hogy nem az, de ezt nem lehetett kihagyni. Szeretem provokálni őt. Olyan aranyos, mikor megsértődik.

- Hm... valóban? Kipróbáljuk? – Mi?! Miért hoz zavarba? Nem szokott ilyet csinálni, és pláne nem szokott így rám nézni.

- NEM! Valójában azért nem alszom veled, mert az én drágám megharagszik. – Rámutattam az ágyamra, ő pedig egyre hangosabban hahotázott.

- Egy rózsaszín nyuszi a te drágád? Álmomban sem gondoltam volna, hogy neked ilyened is van. – De jó, ugye nem vette észre, milyen vörös az arcom? Gyorsan keresek valami ruhát, és elküldöm zuhanyozni, de előbb el kéne magyaráznom neki egy-két dolgot.

- Mi-mi- mi-miit csinálsz? – Épp megfordultam, mikor egy pillanatra összeértek ajkaink. Úgy meglepődtem, hogy elkezdtem hadarni, ő meg csak bólogatott, mint egy hintaló. Aztán azon kaptam magam, hogy törölközőt, és apu régi pólóját dobom a nyakába, és betoltam a fürdőszobába. Fel nem tudom fogni, hogy történhetett ez. A mellkasom úgy dübörög, hogy alig kapok levegőt. Ezer éve ismerem, de soha nem éreztem még ilyet.

- Abby, mit csinálsz? Hallasz? Hozzád beszélek. – Basszuskulcs, elkalandoztam. De valami nem stimmel. Mióta vannak Adamnek ilyen szép szemei? - Hé, mit bámulsz?

- Semmit. Várj meg itt. Nekem is fürödnöm kell. Légy jó fiú, és csinálj valami értelmeset. Nézz meg egy filmet!

- Máris, asszonyom! – válaszolt huncut mosoly kíséretében. Ezt miért nem vettem észre eddig? Olyan furcsán érzem magam. Imbolyogva bemásztam a fürdőkádba, és elmerültem a forró vízben, hátha kitisztul a fejem egy kicsit. Vajon miért kezdek másképp gondolni rá? Hiszen olyan, mintha a testvérem lenne. Vagyis olyan volt. De most sokkal több. Azt hiszem kicsit belezúgtam.

- Adam, melyik filmet nézed? Adam! Elaludtál? AZ ÁGYAMBAN? Na ne! És hol van az én drága nyuszim? Megölöm! – Odaléptem hozzá, és fölé hajoltam, mire ő, átkarolt és maga mellé húzott.

- Most megvagy! Itt maradsz velem! – suttogott igéző mély hangján, én pedig teljesen leblokkoltam. Egy szót sem bírtam kinyögni. Olyan szorosan ölelt, és mégis annyira biztonságban éreztem magam, hogy nem is akartam kiszabadulni. – El sem tudod hinni mióta vártam már erre. Mindig veled leszek, mert szeretlek.

A szívem egyre gyorsabban vert, szinte ki akart törni a mellkasomból. Annyira békés volt minden, és én olyan boldog voltam, mint még soha.

- Azt hiszem, most már biztos vagyok benne. Én is szeretlek téged. – mosolyogtam, és forró csókot nyomtam a szájára. Hozzábújtam, és hallgattam, ahogy lélegzik, majd így, egymást ölelve aludtunk el.

* * *

Milyen jó meleg. Vajon mennyi lehet az idő? Anyuék nemsokára itthon vannak. Na, várjunk csak. Az ágyamban vagyok, pizsamában, Adam karjai között. ADAM KARJAI KÖZÖTT? Ez meg mi volt? Autó? Ne!

- Adam! Ébredj! Most! – kiabáltam kipattanva az ágyból.

- Mi az? Hány óra van? Kilenc? Úristen!

- Hazajöttek a szüleim! Gyorsan szedd össze a ruháid, és siess ki innen!

- De hová tettem?

- Én nem láttam. Most mit csináljunk? – Minek jöttek ezek haza? Olyan jó lett volna, ha örökké tart ez az éjjel. Olyan ez, mint egy rossz Hamupipőke story. Véget ért a varázs. Felforgatta az egész szobát, én pedig figyeltem, hogy jön-e valaki.

- Megtaláltam őket! Már itt sem vagyok. – Egyenesen az ablak felé rohant, de gyorsan visszafordult, és megcsókolt. - Este visszajövök. – mondta vigyorogva, és már mászott is kifelé.

- Ezt megúsztam.

- Kicsim! Merre vagy? Felébredtél?

- Itt vagyok, anya!

- Szia! Hogy telt az éjjel? És hol a nyuszid? Mindig azzal alszol. – Hoppá! Ezt az apró részletet elfelejtettem. Már tizenhét éves vagyok, de még mindig nyuszival alszom. Most mitévő legyek?

- Lecseréltem egy fekete szemű macira – nevettem anyukámra, aki gyanakvóan nézett rám.

- Ó, tényleg? Ez a bizonyos fekete szemű macit véletlenül nem Adamnek hívják?

- Ho-ho-honnan tudod?

- Nem volt nehéz kitalálni. Adam apád medvés pólójában futott keresztül a kedvenc virágaimon. Még jó, hogy pont akkor léptünk be az ajtón, és csak én vettem észre. Legközelebb legyetek óvatosabbak, jó? – kacsintott édesanyám, majd becsukta maga mögött az ajtót.

Anya a legjobb! El sem tudom hinni, hogy mindez megtörtént. Egy fiúval – aki a legjobb barátom volt – aludtam egész éjjel. És Adam ma visszajön. És én őt szeretem a legjobban. Ez életem legjobb nyara. Most már örökké együtt leszünk. Legalábbis reggelig.