Szerző #4

Bella büntetése – Véráldozat

A konyhában ültünk az ebédlőasztal mellett, és a matekházit csináltuk. Vagyis én csináltam, Edward pedig engem figyelt. Éppen csak felpillantottam Rá, aminek az lett a következménye, hogy elfelejtettem, hol tartottam az egyenlet megoldásában. Megráztam a fejemet, hogy magamhoz térjek, mire Ő csak nevetett rajtam. Bosszúsan fordultam vissza a füzetemhez, mikor csörögni kezdett a mobilja.

- Szia, Alice! … Nem, Alice. Láttad volna, ha indulni készülünk. … Elhiszem, de még nincs készen. … Mivel? … A porsche-val? – kérdezett vissza Edward. Nem értettem, mi baj van az autóval, hiszen Ő vette meg Alice- nek. Ahogy eszembe jutott a kanárisárga autó, eszembe jutott az is, hogy miért is kapta barátnőm.

Minden egyes alkalommal, mikor Edward elhagyta a várost, hogy vadásszon, húga velem maradt. Igazából nem velem volt ilyenkor, hanem felügyelt rám, hogy semmi – szerintük – butaságot ne csinálhassak.

Mire befejezték a telefonálást, már tudtam, hogy mondandómmal vitát fogok kezdeményezni. - Még meg sem kaptad a büntetésedet.

Edward olyan gyorson mozgott, hogy észre sem vettem, csak mikor már mögöttem állt. Egy mozdulattal fordította a székemet maga felé, kezeivel combjaim mellett támaszkodott meg, arca egy centire sem volt az enyémtől.

- Nos, te sem kaptad még meg a büntetésedet- mondta nagyon halkan.

Ismertem ezt a hangot. Ilyenkor bárki másra már morgott volna, ahogy a vámpírok szoktak. De velem mindig nagyon óvatos volt, még akkor is, ha elragadták az indulatai butaságaim miatt. Bár nem voltam nagyszájú, mindig felhúztam magam, ha la push- i barátaimról volt szó, különösen ha Jacob Blackről.

- Mivel én nem is érdemlek büntetést- válaszoltam. Edward erre nem mondott semmit, csak sokat sejtetően felhúzta az egyik szemöldökét. – Ne nézz így rám! – kértem. – Tudom, hogy azért csinálod, mert szeretsz, és féltesz, de… Nézd, ez rosszul fog hangzani, de Jake ott volt mellettem, mikor Ti nem– szándékosan céloztam az egész családra, arra gondolva, így kevésbé bántó a mondandóm. -, és segített nekem. Egészen embernek éreztem magam, amitől Apu is jobban volt, és ez volt a lehető legtöbb, amit akkor adni tudtam neki. Megértesz engem?

Edward arcán az érzelmek megváltoztak. Már nem láttam rajta bosszúságot, inkább bűntudatosnak tűnt. Nem akartam neki fájdalmat okozni, de muszáj volt tudnia, hogy Jacob sokat tett értem, amiért hálával tartoztam, tartoztunk neki. Mindketten.

- Értem én- mondta szerelmem halkan. – De azt kell mondanom, hogy nem tudod, mi neked a jó. Én vagyok erre az… hát, nem éppen élő, de bizonyíték. Beleszerettél abba, akit a legjobban vonzott a véred, és azzal barátkozol, aki egyetlen rossz szavad után darabokra tudna tépni. Nincs jó véleményem arról a kutyáról, de erős, és elég indulatos, hogy egy apró mozdulatával megsebesítsen.

Mostanában Charlie- val szemben előjött a dacos tinédzser énem, és, hogy Edward megint ennyire elutasítónak tűnt, a bosszúság és a dac visszatért. Ha már itt tartunk, miért ne folytathatnám a vitát?

- Rendben. Féltesz, oké. Akkor változtass át, és nem lesz probléma, hogy meg tudom-e védeni magamat, vagy sem. Erősebb leszek, mint egy farkas- és erősebb leszek, mint bármelyik vámpír a családban, fejeztem be gondolatban. Ami azt jelentette, hogy nem biztos, hogy vissza tudnának fogni, ha arról lenne szó, hogy rá akarok támadni valakire. Ez a gondolat riasztott, és tudtam, hogy az érzelmeim az arcomról is leolvashatóak, mégsem tettem semmit. A kérdés végülis el volt döntve. Carlisle megígérte, hogy átváltoztat, és ott volt még az egyezség, amit Edwarddal kötöttem. Megteszi Ő… ha hozzámegyek feleségül. Elborzadtam még az ötlettől is, ugyanakkor az sem tetszett jobban, hogy tovább húzva az időt, még öregebb legyek. Szóval, maradt a házasság. Szerettem Edwardot, annyira, hogy majdnem belehaltam, mikor nem volt mellettem, de fel tudtam volna robbanni, mikor előjött azzal az egy dologgal, amit nem akartam neki megadni. Ha bármi mást kér, mint például a testemet- amit egy átlag férfi, vagy a véremet- amit egy átlag vámpír akart volna, az az övé lett volna. De Ő nem ezt kérte. Az eltelt száz év ellenére Ő még mindig egy huszadik századi úriember volt, aki először elvette a lányt, és csak utána vette el a lánytól, amire szüksége volt.

Szívás.

A gondolataim lassabban követték egymást, mint az övéi, így míg én ezeken gondolkodtam, Ö csak figyelmesen nézett rám, próbálva kitalálni, hogy mi jár a fejemben. Szólásra nyitotta a száját, mikor a telefonja ismét csörögni kezdett. Bosszúság suhant át az arcán, amiből arra következtettem, hogy megint Alice telefonált. Fogadta a hívást, de olyan gyorsan beszélt, hogy nem értettem egy szavát sem. A hívásról eszembe jutott, hogy estére Alice-nek ígértem magam – ami nagyon úgy hangzott, mintha a vámpírok kézről kézre adtak volna, és így is volt, de mindannyiukat szerettem, ezért nem problémáztam ezen -, szóval, ha nem akartam, hogy Apu megmérgezze magát, vagy felrobbantsa a mikrót, akkor sürgősen neki kellett kezdenem a vacsorának. Közben Edward egyre idegesebb volt Alice hívása miatt, legalábbis csak erre tudtam gondolni abból, ahogy ökölbe szorította a kezét.

Tovább merengve kerestem elő a hozzávalókat, hagymát, a kést, és a vágódeszkát, és kezdtem hozzá a munkához. Mozdulataim olyan megszokottak voltak, hogy szinte oda sem figyeltem, aminek az lett az eredménye, hogy megvágtam magam.

Ó, a francba, a francba, a francba!, átkoztam magam, de hangosan csak annyit mondtam:

- Edward, menj ki. Azonnal. – Mikor hallottam, hogy a mobil kattan egyet, mikor összecsukta, megkönnyebbültem. Nem volt nagy vágás, csak a szokásos; épphogy felsértettem a bőrömet, de nem akartam kockáztatni. Nem éltem volna túl, ha a születésnapomon történtek megismétlődnek. Ujjamra szorítottam a konyharuhát, és imádkoztam, hogy ne legyek rosszul a vér szagától.

Mikor egy hideg kéz váratlanul karomhoz ért, akkorát ugrottam, hogy bevertem a fejemet a polcba. Edward egy lépésre állt tőlem, és összeráncolt szemöldökkel figyelt.

- Jól vagy? – kérdezte. Nagyot szusszantottam. Bevertem a fejem, elvágtam a kezem, és a vérem illatától a szerelmem akár meg is vadulhat. Naná, pompásan vagyok! Csak megforgattam szemeimet, így mutatva, mit gondolok.

- Mutasd!

- Edward, vérzem. Pár perc és eláll, de addig jobb lenne, ha kimennél.

Nem meglepő módon, Edward nem hallgatott rám. Továbbra is ott állt mellettem, és a kezemet fogta. Aztán, mielőtt levette volna a rongyot a kezemről, adott egy puszit a homlokomra. Ez meglepett. Mielőtt azonban rákérdezhettem volna, már a csap alá tartotta kezeinket, és hideg vizet engedett rá. Én csak megütközve bámultam. Teljesen nyugodtnak tűnt, amit levegővételeiből tudtam megállapítani. Merthogy lélegzett. Miközben folyt a vérem.

Lemaradtam valamiről?, kérdeztem magamban. Igaz, épp csak pár vércsepp gördül végig az ujjaimon, de legutóbb egy csepp is elég volt… Semmit sem értettem!

- Ó, a francba is! – mondtam ki hangosan.

- Bella? – Gondoltam, hogy meglepődött, nem volt hozzászokva, hogy káromkodjak.

Homlokomat mellkasának döntöttem, és mély levegőt vettem. Olyan nagyon önző dolog volt, hogy nyugalmat akartam?

Csak egy szavamba került volna bármit kérni, de úgy éreztem Edward már túl sokat tett értem. Hogy most már nekem kellene adnom valamit neki. De mit adhattam volna, mikor semmim sem volt hozzá képest? Volt pénze, hogy megvegyen bármit, amit megkíván, nem engedte, hogy azt adjam neki, amit egy férfi akart volna, és megharapni sem akart, tehát a véremet sem adhattam. Lassan pörgött az agyam, míg a hátamat simogatta. Megharapni azért nem akart, hogy a lelkem ne vesszen el, és ne ítéljen minket a pokolra. Mert ha megharapott volna, a mérgétől átváltozom. De ha nem harap meg, akkor a vér nem kerül a szervezetembe, és ahhoz, hogy a véremet igya, nem kell feltétlenül harapnia…

Ismét örültem, hogy az én gondolataimat nem hallhatta, mert biztos felmérgesítettem volna. Attól viszont kevésbé voltam boldog, hogy Alice – biztos voltam benne, hogy ő az – megint telefonált. Nem engedhettem, hogy beszéljenek, így mielőtt Edward elhúzódott volna, keze után kaptam, és próbáltam nem túl átlátszóan megakadályozni.

- Megkívántam egy kis édességet… Nem hoznál nekem csokoládét? – néztem fel rá. Sosem kértem még ilyesmit tőle, de nem volt oka gyanakodni. Gondolataim olvasása nélkül nem is sejthette, hogy készülök valamire, Alice pedig mindig izgatott volt valami miatt.

- Dehogynem, kedvesem. Rögtön itt vagyok. – Simogatta meg az arcomat. Mikor elindult kifelé, a telefonnal, még utána szóltam, és elkértem a mobilt.

- Tudod, Alice úgyis miattam, és az esténk miatt ilyen izgatott.

Csak akkor fújtam ki a levegőt hangosan, mikor már a kocsiban ült. Ezek a szuperhallású vámpírdolgok előbb-utóbb szétcincálják az idegeimet.

- Bella, nem hiszem, hogy belegondoltál, mire is készülsz- hallottam Alice hangját rögtön, ahogy szétnyitottam a telefont.

- Ez nem igaz! – méltatlankodtam. – Tudom, mit csinálok.

- Igazán? Alig öt perc alatt minden lehetőséget elemeztél? Én próbállak megérteni, Bella. De ne tedd nehezebbé a dolgokat, mint amennyire egyébként is azok.

- De semmi rossz nem történhet! – ellenkeztem. Alig hittem el, hogy barátnőm ellenem van. Bezzeg ha Emmettet kértem volna, hogy segítsen! – Ha úgy alakulnak a dolgok, ahogy akarom, akkor semmi sem lesz. Ha rosszra fordulnak a dolgok, akkor is mi történhetne? Méreg kerül a szervezetembe, és átváltozok. Egy leszek közületek. Vagy már nem akarod, hogy a húgod legyek? – kérdeztem szomorú hangon.

- Isabella Swan, ne merészelj befolyásolni engem ezzel a hanggal! – Egy sóhajtás után folytatta. – Már most is hozzánk tartozol. Nem kell kockáztatnod az emberi életedet. Egyáltalán mit akarsz ezzel az őrült ötlettel?

- Én csak… - csuklott el a hangom. – Szeretnék adni neki valamit. És igazából, csak erről tudom, hogy vágyik rá. A vámpír énje megbolondul a véremért. És ezt meg tudom adni neki.

- Bella! Gondold át ezt, jó? Maradj otthon, és gondolkozz el.

Mire Edward pár perccel később visszajött, már a vacsorával foglalkoztam. Tudtam, hogy Alice aggodalmának van alapja, de annyira vágytam adni valamit, hogy nem foglalkoztam vele. Megingathatatlan voltam, és próbáltam végiggondolni, hogy mit akarok csinálni, de úgy, hogy semmit se döntsek el idő előtt. Ha lehetett fejfájásuk a vámpíroknak, a kis médium most biztos átkozott, de nem lehettem biztos benne, mert a délután és az este további részében nem érkezett hívás.

Charlie a vacsora után szokásától eltérően azonnal aludni indult, ezzel felkínálva a lehetőséget nekem, hogy megvalósítsam a tervemet. Az éjszaka tökéletes volt arra, hogy kilógjunk a rétünkre.

Miután mindent rendbe raktam, megmostam a hajamat, és lezuhanyoztam felfrissülve siettem a szobámba. Nagy igyekezetemben majdnem felbuktam, valószínűleg a saját lábamban. Edward nyúlt utánam, a karjaiba estem, és mintha csak tollpihe könnyűségű lettem volna, felemelt, és az ágyhoz vitt. Ott leült, engem pedig magához szorított, mint egy kisgyereket. A hátamat simogatta, és olyan gyengéden nézett rám, amitől határozottságom visszatért. Neki adok bármit, amit csak tudok. Felemelkedtem, hogy elérjem az arcát. Végigsimítottam tökéletes profilján, aztán csókot adtam szájára, amit nagyon óvatosan viszonzott. Belesóhajtottam a csókba, mire ő felnevetett. Aztán, mint minden este, letett az ágyamra, és elkezdett betakarni. Remélve, hogy nem viszem túlzásba kéréseket aznap, számat rágva az idegességtől szólaltam meg.

- Szeretnék kimenni a rétre.

Edward az arcomat simogatta, miközben beszélt.

- Ha azt szeretnéd, kimegyünk holnap, iskola után. De a halandóknak ideje aludni most már.

- Én most akarok menni!

- Most? – kérdezett vissza. – Éjszaka van, Bella. Tényleg aludnod kellene.

- Kérlek!

Megadóan húzott fel, és kelt fel ő maga is. A szekrényemhez lépve elővettem egy farmert, és trikót, és egy melegebb pulóvert. Annyira siettem, hogy fel sem tűnt, nem szoktam Edward előtt öltözködni, most mégis neki kezdtem. Morgást hallottam az ágy irányából, trikóban, félig felhúzott farmerben néztem arra. Edward az ágy szélén ült, szemei sötét színűek voltak, száját összeszorította, kezei ökölbe szorultak. Adta magát a gondolat, hogy elcsábítsam a házban, mégsem hittem, hogy ez kivitelezhető lett volna. Gyorsan begomboltam a farmert, és felkaptam a pulcsit is, aztán kinyitottam az ablakot, és várakozóan hátra pillantottam rá.

Kiugrott az ablakon, velem a karjai között, és egy perccel később már az erdőben futott. Tudva, hogy rosszul leszek a sebességtől, arcomat a nyakához szorítottam. Anélkül, hogy észrevettem volna, hogy már megálltunk, a réten át az egyik fenyőfa alá sétált velem, leült a törzséhez dőlve engem az ölében tartva, és dúdolni kezdte az altatómat.

Csak nehezen tudtam nyitva tartani a szememet, és az sem segített, hogy a meghitt csendben üldögéltünk, a sötétben. Azt hiszem, el is aludtam, mert mikor megint kinyitottam a szemem, az csak azért volt, mert teljesen elzsibbadtam. Fájt a nyakam, és a hátam, a derekamon pedig, mintha ezernyi apró hangya mászkált volna. Félig lehunyt szempilláim alól néztem fel Edwardra, aki mintha ugyanúgy ült volna, mint mikor legutóbb ránéztem. Kisimította a hajtincseket az arcomból, és rám mosolygott. Olyan volt, mintha egy angyal tartott volna a karjaiban.

Ugyanakkor az én angyalom teste kőkemény volt és hideg, hiába tartott a lehető leggyengédebben és óvatosabban, egy idő után kényelmetlen volt. Ezért aludtam mindig mellette, néha félig vagy teljesen rajta feküdve, de nem így, a karjai között. Mocorogni kezdtem, de Ő nem mozdult. Aztán gondoltam, ha így nem megy, akkor próbálkozom másképp. Karjaimat a nyaka köré fontam, felültem, és felállva két lépéssel arrébb mentem, hogy aztán visszahuppanjak a fűbe. Valószínűleg megint felbuktam a saját lábamban. Megszokásból leellenőriztem, nem sértettem-e fel a bőrömet, de szerencsém volt.

Bosszúsan kitéptem egy maréknyi füvet, és feldobtam, de szerencsétlenségemre a szél pont Edward felé vitte a fűszálakat, amik beleakadtak szerelmem hajába, és pulóverébe. Ő nem törődött vele, kezét nyújtotta felém. Elé térdeltem, lesepertem a pulcsiját, aztán kiszedegettem a fűszálakat a hajából. Utoljára megsimogattam az arcát, mire ő odaszorította kezemet az arcához, aztán fejét odafordítva belecsókolt a tenyerembe. Megborzongtam hűvös ajkaitól, de tudtam, hogy nem teste hőmérséklete váltotta ki ezt belőlem, hanem az érintése, amit a legtöbbet érezhettem. Érinteni bármikor szabad volt, a csókokkal már vigyázni kellett.

Tudtam, hogy mit akarok. És azt is, hogy fogom megvalósítani. Közelebb mentem hozzá, és újra feltérdeltem. Ahogy ő csinálta mindig velem, két kezemmel megfogtam az arcát, aztán gyengéden -, mivel engedte -, magam felé húztam. Számat az ő szájára szorítottam, csókot kezdeményezve. Óvatos volt, ajkaink szinte alig értek össze. Tudtam, hogy még fél percem van, utána elhúzódik, így még közelebb bújtam hozzá, és felső ajkát kezdtem csókolni. Ahogy szája elnyílt, óvatosabban kóstolgattam tovább, hogy aztán alig észrevehetően végighúzzam nyelvemet fogain. Éreztem, hogy egyik kezével derekamat, másikkal arcomat fogva tolni kezd, de még volt annyi, szívdobbanásnyi időm, hogy éles fogaival megkarcoljam alsó ajkamat. Éreztem az első vércseppek sós, rozsdás ízét a számban, és nagyon kellett koncentrálnom, hogy ne ájuljak el.

Szerelmem egyik pillanatról a másikra vadult meg, azt hiszem. Ahogy megérezte a vért, a vámpír erősebb lett benne, és mire feleszméltem, már a fa törzsének nyomott, és legalább tíz centivel a föld felett tartott. Közben keze szorosabban fogta a nyakam, ami nem fájt ugyan, de rá kellett jönnöm, hogy Edward ezen oldala nem áll annyira irányításunk alatt, mint gondoltam. Nem féltem tőle, sőt, tetszett, hogy nem fegyelmezett, de tudtam, ha a dolgok végül nem úgy sülnek el, mint kellene, sosem fogom tudni megszabadítani őt a lelkiismeret furdalástól.

Testünk olyan sok ponton érintkezett, mint eddig még soha, és megkaptam életem első igazi csókját. Heves volt, érzéki, vad, mégsem kellemetlen. Lehet egyáltalán egy csók kellemetlen? Valószínűleg csak én voltam annyira tapasztalatlan, hogy ettől az újfajta csóktól is felpezsdült a vérem. Éreztem számban a rozsdás ízt, de eltörpült amellett a csoda mellett, ahogy nyelve mozgott, és találkozott az enyémmel. Elengedte a derekamat, kezét lecsúsztatta a combomra, amit felhúzott, és oldalához szorított. Forróság áradt szét a testemben, a gyomromból indulva, minden tagomba, és figyelmeztetnem kellett magamat, hogy vegyek levegőt. Annyira elragadott a szenvedély, hogy alig vettem észre, hogy bár Edward még mindig csókolt, miközben testünk szorosan egymáshoz simult, és kezei simogattak, már nem volt olyan vad.

Mindez már csak akkor tudatosult bennem, mikor azt is észrevettem, hogy nem vagyunk egyedül. Akkor kedvesem már apró puszikat adott a nyakamra, aztán elengedett, hátra lépett, míg én a fának dőlve próbáltam visszanyerni lélekjelenlétemet. Kezeimet a mellkasomra szorítottam, így próbálva lelassítani hevesen dobogó szívemet, bár tudtam, hogy ez úgysem segít. Pár perccel később, mikor felpillantottam, Alice- t láttam meg, amint tőlem két méterre beszélget testvérével. Edward háttal állt nekem, ezért csak akkor láttam arcát, mikor melléjük érve kezemet az övébe csúsztatva felnéztem rá. Sosem hittem volna, hogy olyat látok, amit akkor. Szemei, melyek mindig a barna árnyalataiban csillogtak, most vörösek voltak, mert nem állatvért ivott, hanem az enyémet. Emberi vért.

Úrrá lett rajtam a pánik. Amit én ajándéknak hittem, nem volt az. Hogy is lehetett volna hasznos számára a vérem, mikor ő és a családja csak állatokból táplálkozott? Bár én ajánlottam fel, tulajdonképpen ráerőszakoltam magam, attól ez még mindazon elvek ellen volt, amiket a Cullen család magáénak tudott. Elszégyelltem magam Esme és Carlisle kedves arcát felidézve. Megkísértettem a fiukat… Bűnbe vittem. Hát, erről beszélt Edward, amikor a lelkét féltette. Amilyen rossz döntéseket én hoztam, félő volt, hogy nem csak a lelkét kellene feláldoznia miattam. És most ki tudja mennyi ideig – míg szeme vörös – nem mehet vissza a családjához. Az én hibámból.

Peregni kezdtek a könnyeim.

- Bella, ne sírj. Szerelmem, nincs semmi baj. Vagy rosszul vagy? Válaszolj, kérlek! – nógatott Edward.

- Jól vagyok, de te…

- Semmi sem történt. Alice időben érkezett- tartott egy lélegzetvételnyi szünetet, és csak aztán folytatta. – Nem tudom, mi történhetett volna, de már nem számít.

És ő csak tovább suttogta nekem ezekhez hasonló megnyugtató mondatait.

Mint kiderült, Alice a biztonság kedvéért elindult utánunk, de nem avatkozott közbe, mert annyi jövőképet látott, hogy nem lehetett eldönteni, melyik valósul meg. Így csak csendben figyelt. Ám, mivel egyikük képessége sem „kikapcsolható”, Edward látta a gondolatait, ezért a vérem íze ellenére is tudta kontrollálni magát, bár az önmarcangoláshoz így is volt némi alapja. Kezének nyomai ott maradtak nyakamon, és csípőmön kékes foltok formájában. Az én butaságom nyoma pedig ott maradt a szemében, ami csak két nap után barnult vissza – köszönhetően a rengeteg állatvérnek.

Megtanultam a leckét… És megfogadtam, hogy csak olyan ajándékot adok neki, amit ő maga kért. Ezért most – mivel ő is elfogadta az én döntéseimet – ezernyi kompromisszum után itt állok Alice hatalmas tükre előtt, hogy menyasszonyi ruhámat próbálva az esküvőmre boldoggá tegyem szerelmemet.