Furcsa játék
- Edward! –próbáltam ordítozni a nevetés közepette. Őt nem hatotta meg...
- Könyörgöm! Szállj le rólam! – már potyogtam a könnyeim a kacagástól.
Ő egy szót nem szólt, csak tovább csikizett. Próbáltam lelökni magamról, de nem sikerült. Találgattam, mivel győzhetném meg, arra jutottam, közlöm vele, ha nem hagyja abba, halálra csikiz.
- Halálra...csi-ki-zel – nyögtem ki végül.
- Jaj kicsim, mér régóta halott vagy, szóval ez a veszély nem áll fent...
Összeszedtem az erőm, és a lelöktem magamról, mire a falnak csapódott. Gyönyörű szemei felcsillantak, mint egy kisgyermeknek. Ezt kihívásnak tekintette. Feltérdeltem az ágyon, de ő visszaugrott az ágyra, engem maga alá gyűrve. Ebben a pillanatban egy reccsenést lehetett hallani. Tudomásul sem vettük. Szerelmem vadul csókolgatta ajkaimat, s kezével a pólóm alatti terülteket térképezte fel. Halk nyögdécselések hagyták el száját. Egy jól időzített lendülettel felülre kerültem, s kezeimet végighúztam márvány mellkasán. Hófehér márvány testének minden porcikája megadta magát nekem. Csókolgattam izmos felsőtestét, s ő élvezte. Vadabbul karmoltam meg a mellkasát, azért mégse higgye, hogy számomra ennyi volt a játék. Erre felhördült, én lepördültem róla, s futni kezdtem, le a nappaliba.
Az utolsó lépcsőfokon álltam, mikor láttam, rohan felém. Teljes súlyával sodort a földre, közben mégis karjait körém fonta, hogy tompítsa esésem. Eldőltem, mint egy zsák. Ha ember lettem volna, biztos éreztem volna fájdalmat, de így, meg sem kottyant.
Lerúgtam magamról Edwardot, aztán a kis üvegasztalra esett. Esme gyönyörű nappalija, percek múlva olyan lesz, mint ahova atombombákat dobtak le.
Edward azonnal felállt, és felém indult. Boci szemeket meresztettem rá, hogy ő azt vegye ki, vége. Mert mindig azt játszottuk, amit én akartam, annyi ideig ameddig én akartam. Nem hiába volt Edward úriember. Na szóval kicsit tántorogva közeledett felém, de én egyből neki szaladtam, igaz, nem tudtam eldönteni, mert hamar eszmélt. Helyette, ő vágott engem (ha lehet ilyet mondai egy falhoz vágásnál, hogy finoman) a falhoz. Mérgesen néztem rá, de ő egyből ott termett, s kezeimet a fejem magasságába emelte, a falhoz szorította. A nyakam kezdte csókolgatni, s azt motyogta minden egyes levegővételével: „szeretlek”.
Felemelte a fejét, és a szemembe nézett. Elvesztem én is a tekintetében. Még ennyi idő után sem tudom megunni, pedig már eléggé régóta ismerjük egymást.
Előre toltam a fejem, s ajkai közötti résbe, percekre elveszett a nyelven. Ed erősebben szorította a kezem a falnak. Egy idő után mozgatni kezdtem a kézfejem. Az én lovagom elengedte, gondolom úgy vélte, fáj. Pedig ennél, jóval többet tűrök. Kezeim hajában turkáltak, s lejjebb csúsztattam derekára, majd a fenekére. Edward felkapott, s úgy tántorogtunk a nappaliban. Kikászálódtam karjai közül. Vadabbul akart felemelni és csókolni, amire nekem a válaszom az volt, hogy a lépcsőnek löktem. Kicsit elkerekedett a szeme, s beszédre nyitotta a száját immár a földön fekve. Odarohantam hozzá, s ujjaimat ajakira helyeztem. Finoman közelítettem szája felé, mint aki most fedezi fel a terepet, pedig, ezeket az ajkakt már igen régóta ismerem, és megveszek értük.
Hirtelen hangokra lettünk figyelmese:
- Nyugi cica! Nem lesz semmi ba...j – Emmett állt meg a nappali ajtajában, elcsukló hangon beszélt, s a szemével felmérte a kárt, amit csak én is most vettem szemügyre. Az összetört üveg asztal, az enyhén megrepedt fal, és a lelökött festmény. Ja és a behorpadt lépcső.
Rosalie jött Emmett mellé, és mogorva arckifejezése válasz volt Emmett előző szavaira. De ahogy meglátott minket a földön heverve, és ahogy észrevette azt, amit a férje, a szeme elkerekedett.
- Mi a jóságos... – rivallóan nézett Edwardra, amin én csak kuncogtam. Ha valami történik, s ketten vagyunk ott, sosem engem vesznek elő. Nem tudom, miért hiszik, hogy Edward kezdi mindig...
- Kanos egy kicsit a bátyó? – kuncogott Emmett.
- Nem értem, miért szerettek a házból romhalmazt csinálni. – ingatta fejét Rosalie.
- Amúgy nem én voltam – Edward hangja sértődött volt, de játékos. – Úgy sem fáj. Egy kis erőfitogtatás – kacsintott rám Edward
- Rám akarod kenni kicsim? – néztem rá szomorú szemekkel.
- Rose szívem, mi miért nem szoktunk játszani? – kacsingatott Emmett feleségére, s próbálta megütni Rosalie fenekét, de ő rácsapott férje mancsaira
- Hogy ne legyen ez belőle, szívem? – emelkedett Rosalie hangja, s beszéd közben végig mutatott a nappalin.
- Na, kicsim – unszolta Emmett tovább kedvesét. – I want your bad romance - kezdte énekelni, mire mindenkiből kitört a nevetés. Emmett furcsa grimasszal nézett végig rajtunk, tetette a kis értetlent. – Nem tudtátok, hogy ma Lady Gaga a menő? Hány száz évesek vagytok ti? – A furcsa beszóláson, ismét csak nevettünk Edwardal, de Rosalie csak a szemeit forgatta.
Edward összecsapta a kezét s felállt.
- Na, igazán jó a hangod tesó, de nekünk mennünk kell. Pá! – Ezzel karjai közé kapott, és felviharzott velem a lépcsőn. Rosalie és Emmett beszélgetését nem értettem, csak annyit hogy Rosalie ezt ordítja:
- Fejezd be! Csináld magaddal, Emmett! – Ezen még kuncogtam egy sort.
Felmértük a szobában a kárt. Az ágy egyik lába kitörött. Semmi más.
Edward a nyakam csókolgatta, majd elkezdett fel alá járkálni a szobában.
- Ezért büntetést kapsz. Igen! Ma határozottan rossz voltál.
- Tényleg? – csillantak fel szemeim. – Mi lesz az? – kíváncsiskodtam.
- Hát, arra jutottam, hogy te javítod meg az ágyat. – Ezzel végignézett az ágyon, s furcsa képet vágott.
Erre leesett az állam.
- Mi van? – tört ki belőlem kicsit hangosabban.
- Te kezdted ezt. Te vagy észveszejtően szexi, miattad lett ez. És nem, nem veszünk másikat, mert csődbe megyünk.
- Eladjuk a Volvót, vagy a Mercit, esetleg a Porschét – rántottam meg a vállam. Erre Edward felnevetett. Az ágyra ült.
- Mikor akarod kezdeni? – annyira komolyan beszélt, hogy elhittem, komolyan is gondolja.
- Most komolyan? – húztam fel a szemöldököm. – Ed, megijesztesz! – Most ne már, most komolyan gondolja, mi a baja ennek?
- Komolyan.
- Te hülye vagy – jelentettem ki, s közben a fejemet ráztam. Erre ő az arcát takargatta, mint aki elpirult.
- Ha nem javítod meg, elválunk.
- Nem is vagyunk házasok – néztem rá grimaszolva, s karjaim összefontam mellkasomon.
- Az részletkérdés...
- Te tényleg hülye vagy – erősítgettem a tényt, miközben gondolatok ezrei cikáztak át az agyamon, hogy valahol beverhette-e Edward a fejét játék közben...
Kitört belőlem a nevetés. Nem tudtam tartani. Most komolyan, isteni színész, be is vettem. De rám nézett, s azt mondta, nem viccelt.
- Tisztázzuk kicsim. Te azt akarod, hogy javítsam meg az ágyat? – néztem rá úgy, mintha minimum ő lenne a világ legnagyobb idiótája.
- Ja – erre hátradőlt az ágyon, s az ágy lába végérvényesen kitört. A szám elé kaptam a kezem, hogy ne nevessek Edward ijedt arckifejezésén.
- Nem te vagy a férfi a háznál? Az asszony csinálja a kemény munkát? – mosolyogtam rá. Erre ő is elmosolyodott, s megszólalt:
- Vámpírfalván máshogy mennek a dolgok, és ne mond, hogy nem menne. Ha a Cullen család minden tagja, plusz mínusz egy-két medve is az ágyon ülne, még akkor is elbírnád. Szóval ne mond, hogy ez kemény munka. – Edward ilyenféle szavaihoz nem voltam hozzászokva, hogy úgymond így parancsolgatna nekem. De a hangjának lágysága, és játékossága megnyugtatott, s az a pár édes mosoly, amit beszéd közben felvillantott. Amúgy, utáltam ezt. Edward akkora úriember, nem tudom mi ütött belé. Nem szerettem, ha olyat játszunk, ami nekem nem tetszik. De ebbe a játékba, úgy gondoltam bele megyek. Legyen ma gyerek nap, csináljunk olyat, amit ő akar. És, ha csak játszik, akkor nekem úgysem kell ágylábszerelőt játszanom.
- Go, go – bízatott széles mosollyal.
- Nem vagyok ács! Amíg ember voltam addig sem, most meg főleg – tört ki belőlem. Ahogy ezt kimondtam, fogalmazódott meg bennem egy nagyszerű ötlet.
- De talán, sosem késő elkezdeni. – Nyájas mosolyom, s nyugtázásom, hogy megcsinálom, Ed szemeit rendesen elkerekítette.
- Na, gyerünk! Kelj fel kicsim, ha azt akarod, hogy ma még kész legyen – mutogattam hevesen beszéd közben
Edward felállt, és csak nézett. Óriási arany szemeivel követte a mozdulataimat. Gondolom, nem számított rá, hogy beadom a derekam.
- Csak így? Szerszámok nélkül? – nézett rám kérdően.
- Van már nálam kettő – mosolyogtam, úgy, mint egy ovis, aki szép rajzot visz haza, és a két kezemmel hadonásztam.
Leguggoltam az ágy sarkához, fél kézzel felemeltem az ágyat, s kitörtem a másik lábát is. Hangos reccsenés kísérte. Nem néztem Edward arcára, hogy milyen pofát vághatott, csak arrébb dobtam a lábat. Ez után előre húztam az ágyat, s ezt még a maradék két lábbal is megcsináltam. Visszatoltam az ágyikónkat, majd elégedetten mosolyogtam. Szép munka, adtam magamnak egy képzeletbeli ötöst. Edward felé fordultam:
Edward arcára édes mosoly ült ki, döbbenettel párosítva. Egy szót sem szólt.
Kezemmel az ágyra csaptam, s kijelentettem, most már stabil. Erre a szerelmem egy iszonyat szexis mosollyal indult el felém, hogy a büntetetésem kitűnő elvégzéséért megkapjam a jutalmam...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése